Kedves Barátaim!
Sajnos az aktuális járványhelyzetben egyre súlyosabban jelentkező romlás továbbra sem teszi lehetővé, hogy szervezett körülmények között személyesen találkozzunk, így kénytelen vagyok magam is gondolataimat ezúton megosztani Veletek, Társaságunk vezető testületeinek tagjaival. Bár legutóbbi jelentkezésem (09.27.) óta már több, mint egy hónap telt el – emiatt némi kritika is ért – a történések összefoglalásával talán még nem késtem nagyon el:
1. Hanoiból kapott beszámolók és fotók alapján tudomást szerezhettünk arról, hogy vietnami testvérszervezetünk október 10-én – többszöri halasztás után – megtartotta V. Kongresszusát, amelyen megválasztották a Társaság új vezető testületeit. A Társaság 1500 tagja képviseletében 150 küldött vett részt a kongresszuson, amelyen megjelent Nguyen Phuong Nga assziny, a Vietnami Baráti Társaságok Szövetségének elnöke, Nguyen Quoc Dung, külügyminiszterhelyettes, Pham Thai Nhu Mai asszony, a Szövetség Európai Bizottságának helyettes vezetője, valamint a VSZK Belügyminisztériumának képviselője is.
A kongresszus elfogadta a 2014-2020 közötti tevékenységről szóló beszámolót, illetve a 2020-2025 közötti időszakra vonatkozó munkatervet, megszavazta a 41 tagú új vezető testületet és az öt tagú Ellenőrző Bizottságot. A megválasztott Végrehajtó Bizottság megtartotta első ülését, amelyen megválasztotta a Társaság elnökét, a négy alelnököt, a főtitkárt és az Állandó Bizottság hét tagját.
A Társaság új elnöke: Pham Cong Tac, tudományos és technológiai miniszterhelyettes, alelnökei Vu Hoang Linh, a Hanoi Nemzeti Természettudományi Egyetem rektora, Vo Van Mai, a HIPT Group ügyvezető igazgatója, Dang Vu Nhat Thang, Son Tay város Népi Bizottsága volt elnöke, Tran Viet Trung, a Vietnam Mobile Platform Service Rt. elnök-vezérigazgatója. A Társaság főtitkára a továbbiakban is Pham Viet Son, a Vietnami Kereskedelmi és Szolgáltatási Rt. elnök-igazgatója.
A Kongresszus megemlékezett a diplomáciai kapcsolatok felvétele 70. évfordulójáról, amelynek keretében beszédet mondott Pham Cong Tac, a Társaság új elnöke, valamint Őry Csaba, magyar nagykövet. A résztvevők megtekintették a magyarról vietnami nyelvre lefordított magyar regényekből összeállított könyv-, valamint a két ország közötti barátság történetét bemutató fotó kiállítást.
Társaságunk nevében levélben köszöntöttem Pham Cong Tac urat és a megválasztott új vezetőséget.
2. A magyar – vietnami diplomáciai kapcsolatok 70. évfordulójának megünneplésére, a Debreceni Egyetemmel közösen tervezett megemlékezés előkészítésére 09.30-án megbeszélést folytattam Debrecenben. Az egyetem részéről megjelent Dr. Tran Quoc Binh, tudományos főmunkatárs, MVBT tag, a rendezvény helyi szervezője, Papp Krisztina, ügyvivő szakértő, az egyetem Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ munkatársa, Dr. Kozma László, Dr. Gaál István, a KLTE Baráti Köre Egyesület elnöke, Dr. Végső János, a KLTE Baráti Köre Egyesület Hallgatói Adminisztrációs Központ elnökségi tagja, Dr. Tóth Imre, valamint Konyhás Mihály ügyintéző, a Kancellária Általános Üzemeltetési Osztály munkatársa.
A megbeszélésen pontosításra került a tervezett rendezvény időpontja, helyszínei, a résztvevők köre, a média jelenlét, a kiállítás installációjának időpontja, a meghívandók és résztvevők köre, illetve a z esemény programja.
Október 6-án megbeszélést folytattam a VSZK nagykövetségen Nguyen Tien Thuc nagykövettel, Nguyen Viet Tuan tanácsossal és Tong Thi Thanh Thuy elsőtitkárral, egyeztettük a nagykövetség részvételét a rendezvényen.
Október 30-án Váraljai Mártonnal installáltuk a fotókiállítási anyagot a Debreceni Egyetem főépület III. emeleti csarnokában. A kiállítás november 6-ig lesz látogatható.
Október 31-én 14,30-kor részt vettünk Nguyen Tien Thuc nagykövet és kísérete, valamint Dr. Bartha Elek, oktatási rektorhelyettes és az egyetem vezetői közötti megbeszélésen az egyetem Karácsony Sándor termében, majd a megemlékező rendezvényen az egyetem aulájában, amelyen köszöntőt mondott Dr. Bartha Elek, oktatási rektorhelyettes, Dr. Botz László, az MVBT elnöke, Nguyen Tien Thuc, a VSZK nagykövete és Dr. Barcsa Lajos Debrecen alpolgármestere. A programban levetítésre került a „Dunának, Mekongnak egy a hangja” c. film, majd Váraljai Márton, MVBT alelnök tartotta meg ünnepi beszédét. A továbbiakban hozzászólt még Dr. Kun Ferenc a DE TTK dékánja, Dr. Jenei Attila, a DE Nemzetközi Oktatási Központ igazgatója, valamint Dr. Gaál István, a KLTE Baráti Köre Egyesület elnöke.
A „Vietnam mai arcai” c. fotókiállítást Dr. Botz László, MVBT elnök nyitotta meg, majd a rendezvény résztvevőit vacsorán látta vendégül az egyetem.
A rendezvényen lehetőséget biztosítottunk a „Magyar Katonák Dél-Vietnámban 1973-1975” c. könyv, illetve a „Háború Szomorúsága” c. könyv kedvezményes megvásárlására.
3. Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vietnami látogatása kapcsán Nguyen Tien Thuc nagykövet „Vietnam – Fontos Partner Magyarország Keleti nyitás politikájában” címmel 10.15-én hosszabb írást jelentetett meg a Hanoiban megjelenő TGVN lapban, amelynek magyar fordítását feltettem a MVBT FB oldalára.
4. A Magyarországon tanuló Vietnami Diákok Egyesülete hivatalos oldalán megjelen tájékoztatás szerint „2020. október 21-én reggel az elnöki palotában Nguyen Phu Trong főtitkár és elnök kilenc új nagykövet kinevezéséről döntött, és több mint 30, a 2020–2023 periódusban kihelyezésre tervezett vietnami nagykövetet és főkonzult fogadott.
A kilenc új nagykövet között Nguyen Thi Bich Thao asszonyt (a Külügyminisztérium pártbizottságának helyettes titkára) nevezték ki a Vietnami Szocialista Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetévé, Horvátországba, Boszniába, Hercegovinába és Horvátországba történő átakkreditálással.”
5. Tekintettel a Közép-Vietnám területén bekövetkezett árvízi katasztrófára, Vermes József javaslata alapján, az elnökség elérhető tagjaival történt konzultálás után 400.- USD-t utaltam át a nagykövetségtől kapott károsulti gyűjtöszámlára. A nagykövetség megköszönte a Társaság gesztusát.
6. A SolveArt filmvállalat tulajdonosának kérésére, az október 16-án elkezdett filmforgatási folyamat támogatására közvetítettem a Magyarországi Vietnamiak Egyesületet alelnöke, illetve az EMVE vezetősége felé, hogy a forgatáshoz szükséges autentikus bútorok, ruhák gyűjtéséhez, beszerzéséhez nyújtsanak segítséget.
7. Szervezeti kérdések
a. Stefani György ny. alezredes tagtársunk 10.12-én elhunyt. Búcsúztatása 2020.12.09-én 15,00-kor lesz a Fiumei úti sírkertben.
b. Új tagként jelentkezett Phan Thi Kim Dung
c. Társaságunk aktuális létszáma: 131 fő
d. Az FB csoporttagok létszáma: 699 fő
8. Tájékoztatás a Társaság 09.27-i pénzügyi helyzetéről:
októberii pénzmozgás (bevételek és kiadások)
Tagi támogatás: –
Kiadás: 4.538.- Ft (banki költség)
124.712.- Ft (támogatás az árvízkárosultak részére)
Rendelkezésre áll:
Bankszámlán: 222.435.- Ft
Házi Pénztárban: 407.115.- Ft
Összesen: 629.550.- Ft
Budapest, 2020.11.03.
Barátsággal,
Dr. Botz László
elnök