Békefenntartók Napja ünnepség, a pákozdi Katonai Emlékparkban
A Magyar Honvédség és a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége rendezésében került sor 2022.05.26-án a Pákozdi Katonai Emlékparkban az ENSZ Békefenntartók Nemzetközi Napja (az Egyesült Nemzetek Szervezete által létrehozott nemzetközi emléknap) megünneplésére.
Sándor Zsolt altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese, ünnepi beszédében kiemelte, hogy jelenleg több mint 900 magyar katona szolgál távol a hazától: három földrész kilenc országában, tizenkét különböző misszióban vesznek részt. A kezdetekre utalva jelezte, hogy nem új keletű ez a dolog, mert ha nem is az ENSZ égisze alatt, de az első béketámogató/békefenntartó művelet 1973-ban kezdődött Dél-Vietnámban, amikor az első magyar kontingens kiutazott a párizsi békeszerződés szellemében a fegyverszünetet ellenőrizni. Akkor az első veszteséget is meg kellett megtapasztaljuk, hiszen a kiutazás után néhány hónappal egy lelőtt helikopter fedélzetén két magyar békefenntartó katona halt hősi halált.
Az ünnepségen résztvevők elhelyezték a megemlékezés koszorúit a Békefenntartók emlékművén. A Magyar-Vietnami Baráti Társaság nevében Dr. Botz László nyá. altábornagy, elnök és Kollár Endre nyá. ezredes, alapító tag koszorúzott.